Második Fejezet - 'Új család'

- Kövessetek- mondja a férfi, majd elindul.- A nevem Max. Pár napig maradhattok nálunk, addig is ellátunk titeket étellel esetleg fegyvert is kaphattok, de aztán tovább kell állnotok. Fontos, hogy senkinek ne szóljatok a rejtekhelyünkről.

- Ez természetes, hisz mi itt csak vendégek vagyunk. Azt tesszük, amit mondatok.

- Ezt örömmel hallom- bólint.- Bemutatlak titeket pár embernek.

- America, Lisa ő itt Dave. Dave, ő itt America, ő pedig Lisa.

- Max, arról volt szó, hogy nincs több helyünk.

- Dave, én a helyedben addig befognám a pofám, ameddig csak élők jönnek. Hamarosan eljön az idő, amikor már a halottakkal kell szembenéznünk nem pedig az élőkkel- lép mellénk egy harmadik férfi (igazából egyidős lehet velem).- Justin vagyok- nyújtja felém kezét, majd kezet fogok vele.

- America.

- Majd én körbevezetem őket- jelenti ki Justin, Max pedig csak bólint.- Szóval Ree..

- America.

- Te sem várhatod el, hogy ezt minden egyes alkalommal végigmondjam.

- Bocsi, panaszkodj a halott szüleimnél- vonok vállat.

- Most történt?

- Igen.

- Sajnálom.

- Nem te vagy az, akinek sajnálnia kell.

Csendben követem Justint. Egyszer csak megáll.

- Akkor lányok, úgy tűnik mi vagyunk az új családotok.

Lisa tovább sétál, meg sem áll a kis faluig.

- Alig egy napja történt minden. Hogy lehettek ennyien, hogy készültetek fel erre?

- Itt történt egy napja- hangsúlyozza ki Justin az 'itt' szót.- Ahonnan mi jöttünk már egy hónapja megtörtént.

- Ez most háború?

- Nem- rázza meg a fejét.- Ez egy vírus. Egy halálos vírus. Azért lőttek le mindenkit, aki az utcán volt.

- De, én ezt nem értem. Ha egy hónapja történt az első eset, miért nem találtak ki még semmit a járványügyis emberek?

- Mert nem tudnak semmit. Ha jól hallottam, sok helyen karantént rendeltek el. Kijárási tilalom van, de van olyan hely is ahol az embereket egy épületkomplexusba tereltek.

- Szóval mi idekint halálra vagyunk ítélve- fonom össze karjaim magam előtt.

- Amint mondtam egy hónapja kint vagyunk, és még nem kaptuk el.

- Ez rohadtul nem jelent semmit- mondom, majd Lisa után sétálok.

Ez az egész hely nagyon csendes. Már mondhatni békés, kivéve a tényt, hogy talán a vörösruhások mindig minket keresnek. 

Nem vagyunk biztonságban. És talán már sosem leszünk.

- Takaros kis hely, nemde?- mosolyog rám egy idősebb asszony.

- De, és barátságos is- válaszolom.

- Jó ezt hallani. Max szerint eléldegélhetünk itt egy ideig.

- Hát, van aki igen, van aki nem.

- Ezt hogy érted?

- Nekünk lassan mennünk kell.

- Most érkeztetek!

- Ne nekem mondja- rázom meg a fejem. 

- Biztos van más megoldás.

- Biztos- bólintok, majd tovább állok.

- Hé, Ree!

- Csak nem megint...

- Ha jól emlékszem megígértem, hogy körbevezetlek téged- közeledik felém Justin.

- Elég idegesítő vagy remélem tudod.

- Neked pedig kifejezetten visszataszító személyiséged.

- Kösz- bólintok.- Ezzel most elég mélyre elástad magad és az esélyeidet- mondom vigyorogva.

- Az esélyeimet?- kérdez vissza meglepetten.

- A füled is rossz Bieber?

Elmosolyodik, majd tovább sétál.

- Jössz vagy nem?- kérdi.

- Megyek- válaszolom.

Gyerekek is vannak. Ha jól számoltam meg korábban akkor 6. Velem egykorú talán 2. Elszórtan, de láttam idősebb embereket is, sőt egy kisbabát is (ami azért elég meglepő, nem?)

- Mindenkit ismersz?

- Hm?

Mondtam, hogy rossz a hallása.

- Mindenkit ismersz?- ismétlem meg a kérdést.

- Nem- rázza meg a fejét.- Nem akarok mindenkit megismerni.

- Miért?

- Nem akarok több ismerőst elveszíteni.

- Te is tudod, hogy ezt nem lehet kiküszöbölni.

- Tudom- bólint. Aztán jön a de.- De egyszerűen nem megy.

- Akkor, öhm beszéljünk valami másról. Mit fogunk most csinálni?

- Fogunk?- kérdi meglepetten.

- Akadj fent rajta kérlek.

- Várunk.

- Mire?

- Bármire. Segítségre. Válaszokra. Vagy egy kisebb csapatra, akik meg akarnak minket ölni.

- Nem vagytok elegen ahhoz, hogy megvédjétek magatokat.

- Hé, már te is ide tartozol.

- Az előbb még fennakadtál rajta. Döntsd el milyen állásponton vagy. Igen tudom. Világbéke, nyugalom és a többi szar hazugság, amivel áltatnak minket.  

- Én nem ezt mondtam!

- Tudom- mondom unottan.

Miután besötétedett én és Justin visszasétálunk a többiekhez.
- Lemaradtunk valamiről?- kérdem.
- Nem hinném- von vállat Lisa, aki egy idősebb nő mellett ül. Hasonlít rá. Borzasztóan hasonlít anyára.
- Egy pillanat- súgom neki, majd ellépek a tűztől. Próbálok mély levegőt venni, próbálok nm rá gondolni, de nem megy. Látom, ahogy a földre zuhan, hallom ahogy azt kiáltja "Fuss!" Könnyek szöknek a szemeimbe, próbálom erősnek mutatni magam, de most, hogy egyedül vagyok már nem megy. Fáj, hogy tudom miattam haltak meg. Vigyáznom kell Lisára, mert tudom, hogy nekem kell megvédenem.
- Minden oké?- ül le mellém Justin.
- Persze- mondom, majd letörlöm az arcom.
- Nem úgy tűnik.
- Már a szemed is rossz?
- Ree..
- Nincs semmi bajom. Viszont lenne egy kérésem..

Első Fejezet - 'Üdv a tisztáson'

Az erdőbe érve mindannyian kiszálltunk a kocsiból.

- Ne menjetek sehova! Elmegyünk körülnézni!- mondja anya, majd apával együtt elindulnak.

- Mondhatom remek- motyogom, mire Lisa rám pillant.

- Meg fogunk halni?- kérdi, mire megrázom a fejem. Igazából nem 'nem'-nek szántam, hanem 'nem tudom'-nak, de nem is baj, ha a család legalább egyik tagja nyugodt.

Lisa leül az autó melletti farönkre, én pedig várom, hogy anyáék visszatérjenek. Aztán lassan-lassan sötétedni kezdett. Egy pillantást vetek a telefonomra, de természetesen nincs térerő, ami várható volt.

Teljes sötétedés előtt talán fél órával értek vissza apáék.

- Mi történt?- áll fel Lisa, azóta gubbaszt azon a rönkön, mióta elmentek.

- Nem találtunk senkit és semmit. Viszont holnap visszamegyünk az országútra is körülnézni- feleli apa.

- Jobb, ha esztek valamit- mondja anya, majd kivesz a táskájából két szendvicset és a kezünkbe nyomja.

Ezután én és Lisa beülünk a kocsiba, anya és apa pedig még a kocsi előtt beszélgetnem. Lisa a hátsó üléseken próbál elaludni én pedig az anyósülésen.

Nem túl kellemes arra kelni, hogy begörcsöl a nyakad, pláne nem az erdő kellős közepén.

- Vigyázz Lisára- mondja anya.

- Megint elmentek?

- Ma az országút felé megyünk- mondja apa.

- Hát jó. Vigyázzatok magatokra- mondom, majd megölelem őket. 

- Megint itt hagytak minket, ugye?- lép mellém Lisa.

- Csak körülnéznek- vonok vállat.

- Csak nehogy egyszer ott maradjanak- morog, majd visszaül a kocsiba.

- Hé! Nem mondhatsz ilyet! 

- Mégis miért nem?

- Mert.. mert nem!

- Ó ugyan! Szerinted mégis mi történt a városban?

- Ezt mégis hogy érted?

- Majd idővel rájössz.

- Nem csinálhatod ezt!

- Csak figyelj!- mondja határozottan, majd magára zárja az autót. 

Fél óra elteltével rájövök, hogy Lisa valóban nem fog velem szóba állni, így hát elindulok anyáék után. Lisa az autóban ül, fülében a fülhallgatója.

Néha megreccsen mögöttem néhány faág, ilyenkor hátrapillantok, és igyekszem gyorsabbra venni a tempóm. 

Aztán egy lövés. Majd még egy.

A hang irányába kezdek rohanni. Kiérek az erdő szélére, megpillantom az országutat, amin tömkelegével állnak az autók. Közelebb sétálok, majd megpillantok egy halott nőt, majd egy férfit, egy kisgyereket. 

- Fuss!- kiált rám egy fiú.

- Meg kell keresnem a szüleimet- mondom zavartan.

- Menekülj, mert téged is lelőnek!

- Tessék?

- A vörös ruhások. Téged is meg fognak ölni, ha most nem menekülsz. 

- Menj! Vissza a kocsihoz!

A távolból apa hangját hallom, majd látom, ahogy anya és ő felém rohannak. A fiú eltűnik, én pedig az erdő felé veszem az irányt. Vissza-visszapillantok és látom ahogy néhány vörös ruhás sétál az úton, előttük pedig pár hófehér arcú ember botorkált. Aztán térdre lökik, és fejbe lövik őket. 

- Fuss már! Fuss!- kiabál anya. 

Beérek a fák közé, körbepillantok, próbálom felismerni az utat amerről érkeztem. Hangokat hallok magam mögül, de tudom, hogy nem állhatok meg. Aztán mégis megteszem. Ismét eldördül a fegyver. Anya sikítását hallom, elindulok az ellenkező irányba. Apát pillantom meg a földön heverve, körülötte minden csupa vér.

- Menned kell!- mondja anya, majd megragadja apa kezét és sírni kezd.

- Anya kérlek gyere!

- Nem hagyom itt- rázza meg a fejét.

- Lisa egyedül van!

- Menekülnötök kell! Amilyen messze csak tudtok!

- Nem hagylak itt!

- Menj!

Minden lelassul körülöttem. Anya sír és kiabál, hogy menjek már, apa egy utolsó pillantást vet rám. Aztán a fák mögül két vörös ruhás lép elő, fegyvereiket anyára szegezik.

- Menj már!- kiabál anya.

- Nagyon szeretlek- mondom, arcomról egy könnycsepp gördül le. Aztán futni kezdek. Eldördül egy újabb lövés, visszapillantok, de a vörös ruhásoknak már nyoma veszett. 

Végül elérek a kocsihoz, ahol Lisa ücsörög nyugodtan. Dörömbölni kezdek az ablakon, kiabálok, hogy azonnal szálljon ki. De ő csak tovább énekel. 

- Lisa! Könyörgöm! Hé!

Kiveszi a fülhallgatót a füléből, majd nevetni kezd.

- Úgysem szállok ki!

- Mennünk kell! Veszélyben vagyunk! Gyere kérlek!

Lépteket hallok a közelből, felkapok a közelből egy fadarabot, majd kitöröm a kocsi ablakát, kikapom a táskámat, majd elindulok. Aztán a távolból megpillantok egy vörös ruhást, aki éppen a kocsi felé halad.

- Lisa!- kiáltom, ő pedig felém, majd a fegyveres felé pillant. Ismét elsül a pisztoly, Lisa pedig amilyen gyorsan csak tud kimászik a törött ablakon.

- Ne hagyj itt!- kiáltja, majd utánam rohan. 

- Ne add fel! Gyere! Siess! 

Kiérünk az erdőből, de meglepetésemre nem vörös ruhások fogadnak minket, hanem egy csapat civil, akik fegyvert fognak ránk.

- Hohohohó! Ennek nem kell így végződnie!- tartom fel a magasba két kezem.

- Kik vagytok?

- A nevem America Wade. Ő pedig Lisa. Semmi rosszat nem akarunk tőletek.

- Hiszem, ha látom. Ide a táskával!

- Nincs benne semmi- vonok vállat.

- Ide vele!

Lisa bólint, én pedig a férfi elé dobom a hátizsákot, majd abban a pillanatban ki is borítják azt. 

- Jól van!- pillant fel a férfi.- Üdv a tisztáson, kölykök.

Bevezető

Hatalmas a forróság, leengedem az autó ablakát, majd kilógatom a kezem. Apa vezet, anya pedig mellette ül az anyósülésen és a rádióból szóló zenét dúdolja. Szereti a countryt. Mellettem a húgom lapozgatja a legújabb tinimagazint. Néha felém mutatja, és ábrándozni kezd a benne lévő énekesekről, színészekről. Anya hátrafordul, majd ránk mosolyog, amit Lisa viszonoz is.

- Ne legyél már ilyen búvalbélelt- mondja anya.- Hát nem örülsz, hogy végre elindulunk nyaralni? Végeztél a suliban! Megcsináltad! Végre itt egy kis idő a pihenésre!

- Örülök én- erőltetek egy mosolyt az arcomra.

- Helyes! És most mindenki énekel! Gyerünk gyerünk!

Anya feljebb tekeri a rádió hangerejét, majd énekelni kezd, később Lisa is csatlakozik.

- America nem hallak!- szól rám anya. Sóhajtok, majd én is énekelni kezdek. Ismét kidugom a kezem az ablakon, élvezem a júliusi napsütést és a gyenge, hűvöskés szelet. Lisára pillantok, aki boldogan rázza a fejét a zene ritmusára, majd mikor észreveszi, hogy bámulom rám mosolyog.

- Nézzétek! Ó, micsoda szép!- kiáltja anya.- Hát nem izgalmas? Lisa, America pillantsatok ki az ablakon! Micsoda szép!

- Tényleg szép- bólintok egyetértően.

Anya és Lisa ismét énekelni kezdenek én pedig a várost nézem, ami felé tartunk.

- Óóóóóó- énekel anya, majd kuncogni kezd.

Egyre közelebb vagyunk a városhoz. Apa anyát figyeli, aki még mindig énekel.

- Vigyázz!- kiáltok fel, apa pedig a gázra tapos. Hatalmas kocsisor áll előttünk.

- Mi történik?- kérdi anya.

- Lehet, hogy valami baleset- von vállat apa.

Anya kiszáll a kocsiból, majd én is.

- Maradj mellettem- súgom Lisának, ő pedig bólint.

- Hé! Hé! Mi történik?- kiabálja anya.

Egyre többen szállnak ki a kocsijaikból, egyre nagyobb a pánik. Lisa aggódva pillant felém, majd megfogja a kezem. Aztán hatalmas robbanás, mindenki a város felé pillant, ami lassan lassan lángra lobban. A tömegben pánik tör ki, sikítás, anya a kocsiba tuszkol minket, majd amilyen gyorsan csak tud apa el is indul az országút melletti erdő felé, ellenben a rengeteg autóval, akik próbálnak visszahaladni azon az úton, amin eddig haladtak.